Megoldások IT problémákra!

Még egy ok amiért szemét az Apple.

Van nekem egy MacBook Próm. 2011-es évjárat, nagyon  jól szuperált az elmúlt 4 évben. Utóbbi időben kezdtek előjönni a problémák.

  • Először a töltő kábele ment szét: 2 év után megkeményedett és szétrepedezett. 26'000 forintom bánta. Megint eltelt 2 év, és már megint alig bírja az új tápkábel. Ezek szerint ezek 2 éves időszakra vannak tervezve. Pedig csak annyit csinálok, hogy naponta 2x kihúzom és bedugom - még meg sem hajlítom őket. Érdekes módon az 1985-os gyártású Nintendóm kontroller kábele 30 éve bírja milliónyi hajtogatás és földhözcsapás mellett. Talán csak nem tervezett elavulás van az Apple MagSafe kábelekbe építve?
  • Utána eljött az idő, hogy a processzort újra kell pasztázni. Ez mondjuk természetes dolog, minden laptopban kiszárad egyszer a hőközlő paszta a CPU és a ventillátor között és újra kell kenni. Ez nem probléma.
  • Most pedig az akkumulátor púposodott föl úgy, hogy alulról nyomta a touchpad-et ami emiatt nem működött rendesen. Ki kell cserélni. OKé oké az akksi sem lehet örök életű.

Ezek hardveres gondok és egyáltalán nem vagyok miattuk ideges, mert tapasztaltam az előző laptopjaimon, hogy más márkákkal is ennyi / sokkal több gond van. Egy valami miatt vagyok ideges: A pofátlan kényszerítés miatt.

Az akkumulátor felpúposodás esetén ki kell venni az akksit. Ekkor szembesültem azzal, hogy az OSX belassítja a processzort. Ez az Intel Processzorokba épített SpeedStep nevű technológia amit az OSX bekapcsol két esetben:

  • Ha az akksi feszültség 5% alatt van és nincs csatlakoztatva a töltő - ekkor jól is jön, mert még kb 15 percet ad, hogy befejezd a munkád és sietve megkeresd a töltőd, a sebességcsökkenés erre az időre elviselhető.
  • Belassít akkor is, ha nincs bennt a gépben az akkumulátor de a töltőkábel be van dugva!

És utóbbi a nagy szemétség. Minek ilyenkor lassítani? Hisz a tápkábelből elegendő energia jön, hogy teljes sebességgel üzemeljen a gép - erre bizonyíték az is, hogy ha bent lenne az akksi akkor őt fel lehet tölteni bekapcsolt géppel is - tehát elegendő energia van a gép teljes üzemeltetéséhez és még a cellák töltéséhez is. Egyetlen oka van, hogy kivett akkumulátoros üzemeltetés esetén belassul a gép: Hogy kényszerítsen új akku vásárlására (30-40'000 ft).

Tegyük fel, hogy nekem nincs szükségem új akkura, mert nem utazok a géppel, ott dekkol az asztalomon és töltőről üzemeltetném. Ezt nem tehetem meg, mert használhatatlan sebességre korlátozza a processzor feszültség levételével az OSX a működést. Kipróbáltam: Windows-ról vagy Linux-ról bootolva róla teljes sebességgel ketyeg a processzor. Szóval az OSX-ben direkt szoftveres korlátozás van, hogy neked meg kelljen venni azt amire lehet nincs is szükséged. 

Ez pofátlanság. Kurva anyád Apple!

A bejegyzés trackback címe:

https://nerd.blog.hu/api/trackback/id/tr217424336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ancsika 2015.05.02. 21:11:21

csoda hogy nem új gép vásárlásra kényszerít :D

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.05.02. 23:02:03

www.rdoxenham.com/?p=259
Ez nem segít?
Egyébként utánaolvasva nem a lassítás a szemétség, hanem az alulméretezett táp. Ha bővebben érdekel, keress rá a"macbook pro slows down without batteries" kifejezésre!

numlockholmes 2015.05.09. 19:09:05

@pythonozok: Köszi a linket, annyira nem vagyok magabiztos, hogy a kernelt bütyköljek :) Most még a régi akksi bírja úgy-ahogy aztán csak nyerek a lottón egyszer, hogy újat tudjak venni :)

Nerd blog!

Ezen az oldalon gyűjtöm az elém került informatikai problémákra talált megoldásokat, hátha másnak is hasznos! Ha itt végeztél kikapcsolódás képpen nézd meg a másik blogomat is: NapiGeek blog. DE TÉNYEG, OKÉ?


Címkék

10.10 (2) 10.9 (2) 7 (2) 7zip (2) 8 (2) a (2) adblock (2) agyhalott (2) alert (2) alkalmazás (3) allegro (2) android (4) animált (2) app (4) apple (17) archivum (2) atom (3) átverés (2) audio (3) bash (3) beállítás (4) beállítások (6) betűméret (3) billentyűkombináció (4) billentyűparancs (3) billentyűzet (2) bin (2) biztonság (2) blog (45) böngésző (9) box (2) cascaded (2) codeblocks (5) command (2) command line (3) crack (2) crash (2) cron (3) crontab (4) css (9) date (4) dátum (3) digitális analfabéta (2) disable (2) disk (3) div (2) drive (2) drugs bunny (2) editor (2) ellenőrzés (2) email (2) error (3) exe (2) facebook (8) fájlméret (2) fájlrendszer (2) faszbúk (4) fb (2) feed (3) feladatkezelő (2) felbontás (2) felcsatol (2) fix (2) folder (2) formázás (2) fos (5) fostalicska (2) geek (2) generálás (2) git (2) google (2) google drive (2) gps (2) graph (2) gzip (2) hack (6) hálózat (2) hang (3) háttér (3) háttérkép (2) hdd (2) header (2) helyesírás (2) hiba (3) hogyan (8) how to (2) hozzászólás (2) html (8) hu (2) id (2) időzített (2) image (2) img (2) ingyen (7) injection (2) internet (5) iphone (3) iso (3) javascript (7) kaki (2) kép (5) kikapcsol (4) kikapcsolás (2) kliens (2) kód (2) konvertálás (2) lájk (2) lekérése (2) lemezkép (2) leopard (5) letöltés (3) like (2) link (4) linux (10) lion (7) lista (2) lock (2) log (2) mac (22) macbook (7) macbook pro (4) magyar (3) magyarország (2) mavericks (5) mdf (3) mds (3) mentés (2) mini (2) mobilinternet (2) monitor (2) mount (4) mountain (3) mp4 (2) működik (2) mysql (4) nélkül (3) nem (5) nerd (47) okostelefon (2) olcsó (2) oldal (6) online (2) openoffice (3) osx (36) parancssor (5) password (2) pdf (3) php (14) plugin (4) png (3) program (2) programozás (8) rar (2) régi (2) rendszer (3) repair (2) retardált (2) rss (3) safari (3) script (2) sebesség (2) sheet (2) shell script (2) sleep (2) snow (3) sok (2) stíluslap (5) style (2) stylesheet (2) szar (5) szűrő (2) tar (2) telefon (2) telepítés (4) terminal (5) test (2) teszt (3) time (4) tömörítés (4) tor (2) törlés (2) truecrypt (2) trükk (2) túl (2) ubuntu (3) újraindítás (2) unix (5) unlimited (2) url (3) ventillátor (2) version (2) video (3) virtualbox (2) warning (2) webfejlesztés (2) weboldal (6) widget (2) windows (10) windows 10 (2) windows 7 (2) windows 8 (2) windows xp (2) xcode (2) yosemite (4) youtube (7) zip (2) zoom (2) Címkefelhő

Statisztika

süti beállítások módosítása